West Coast Swing

 

Mi a west coast swing?

A West Coast Swing a legkreatívabb műfaj a párostáncok között. Folyamatosan fejlődik, felhasználja más, épp divatos táncok elemeit a salsától a hip-hopon át a zoukig.

A West Coast Swing improvizációs tánc, amely nem más, mint testek párbeszéde: bármelyik partner irányíthatja a másikat. Követőként is megengedett a díszítés, a kisebb-nagyobb módosítás, sőt magasabb szinten a visszavezetés is, ami által mindkét félnek ugyanannyi lehetősége nyílik az önkifejezésre, illetve a zene kitáncolására, „láthatóvá tételére”. A cél, hogy a mozdulatok, a figurák minél szorosabb kapcsolatban legyenek a zenével.

Mindezek ellenére a hagyományos férfi-női szerepek itt sem változnak, de kialakulhat egy olyan „beszélgetés”, ahol a felek szinte teljesen egyenlőek. Azért szinte, mert alapvetően a férfi irányít, viszont a nő hozzászólhat vagy akár javasolhat új témát. Az alaptechnikák elsajátítása után pedig a fiúk képesek lehetnek új figurákat alkotni, ami már teljesen a sajátjuk.

Az egyéniség kifejezése fontos része ennek a műfajnak. Nincs két egyforma stílusú táncos, mindenkiben van valami egyedi.

És ami talán a legjobb a West Coast Swingben, hogy a legtöbb 4/4-es zenére táncolható, így bármi legyen is az ember kedvenc stílusa, valószínűleg „west coastolható”. Pop, RnB, funky, blues, akusztikus számok, néhány azok közül a műfajok közül, amik leggyakrabban hallhatóak egy-egy buliban.

Jó zene, jó társaság, modern mozdulatok, mi kell még?

(A West Coast Swing történetéről itt olvashattok bővebben.)

Kinek ajánljuk a West Coast Swinget?

Azoknak, akik szeretik a táncot önkifejezésre is használni, és akik jobban szeretik az improvizációt, mint a kötöttségeket.

Foglalj próbaórát féláron!

Jó tudni:

Lányoknak és fiúknak 
Időpont: Péntek 19:30-20:30
Kezdés: szeptember 8 (péntek)
Korosztály: 18-45
Becsatlakozás folyamatos, jelentkezni e-mailben vagy a weboldalon foglalással szükséges!
Előképzettség nem szükséges
(A korosztály csak javaslat, nem feltétel. Jelentkezz bátran, ha kilógsz belőle, majd megbeszéljük!)

Tartja:

Milyen is a West Coast Swing?

Foglalj próbaórát féláron!

Loading...

Még több tánctanfolyam!