Ponce Paloma

 

 

Magamról

West Coast Swing Ponce Palomával a Budapest Plaza TánciskolábanAtánc számomra mindig az önkifejezésről szólt. A különböző műfajok kipróbálásánál is ez volt a fő szempont, így kötöttem ki a páros táncok közül a west coast swing mellett, ami táncosainak a legnagyobb szabadságot adja, legyen szó vezetésről vagy követésről.

2005-ben kezdtem táncolni, előbb a versenytáncokat ismertem meg, majd a boogie-woogie-t és más swing műfajokat is. Az évek folyamán több mint tízféle táncba kóstoltam bele és űztem őket hosszabb-rövidebb ideig, köztük a lindy hoppot, az argentín tangót, a balettet, a hastáncot, a hip hopot és a jazzt.

West coast swinget 2008 óta tanulok, 2012 óta pedig tanítom is tanfolyamokon és workshopokon mind itthon, mind külföldön. Emellett rendszeresen járok továbbképzésekre, hogy fejleszthessem magam, nemcsak mint táncos, hanem mint tanár is.

Versenyzőként az improvizációs (ún. Jack and Jill és Strictly Swing) kategóriákban értem el dobogós helyezéseket nemzetközi versenyen, de nem is az eredményeimre vagyok a legbüszkébb, hanem azokra a pillanatokra, amikor úgy jöhettem le a parkettről egy-egy verseny után, hogy kihoztam magamból a maximumot.

Óráimon ezért elsősorban a technikára fókuszálok, hogy tanítványaim minél előbb és minél teljesebb mértékben tapasztalhassák meg a tánc nyújtotta szabadság és teljesség élményét függetlenül attól, hogy csak egy bulis hobbit vagy esetleg valami többet keresnek-e.

Kurzusaim:

Lányoknak és fiúknak 
Időpont: Péntek 18:30–19:30 (új kezdő kurzus szeptember 15-étől)
Korosztály: 18-35
Becsatlakozás folyamatos
Előképzettség nem szükséges
(A korosztály csak javaslat, nem feltétel. Jelentkezz bátran, ha kilógsz belőle, majd megbeszéljük!)

Mai táncórák a Budapest Plaza Tánciskolában

  • 13:30 - Senior örömtánc
  • 16:30 - Junior társastánc (kezdő)
  • 17:30 - Junior társastánc (középhaladó)
  • 18:30 - Boogie-woogie (kezdő)
  • 19:30 - Társastánc (haladó)

Hívj minket!


+36 20 250 72 03
+36 20 388 41 19

Itt találsz meg:

Europeum Bevásárlóközpont
1088 Budapest, Blaha Lujza tér 5.

Click to open larger map

FOGLALÁS

Loading...

Még több tánctanfolyam!