Janta Tímea

 

 

 

Magamról

Gyermek balett Kovács Dórával a Budapest Plaza TánciskolábanA jógára néhány évvel ezelőtt egy gerincbetegség kezelése kapcsán találtam, akkor még csak fizikai szinten alkalmaztam a gyógyulásomban. Hamar megtapasztaltam, hogyan hat a rendszeres gyakorlás a hát- és derékfájdalmaimra, hogyan válik jobbá a tartásom, egészségesebbé a légzésem, miközben fejlődött az izomzatom és növekedett a hajlékonyságom. A hétköznapjaimban koncentráltabbá és kiegyensúlyozottabbá váltam.

A körülöttem egyre nagyobb számban előforduló lelki eredetű „női betegségek”, a saját nőiségemmel kapcsolatban megélt kétségek útkeresésre sarkalltak. Sokáig külső segítség nélkül, egyedül dolgoztam önmagamon, a saját eszközeimmel próbáltam rájönni a félelmeim, blokkjaim okaira, és igyekeztem megoldást találni rájuk. A sport mindig közel állt hozzám, sokszor vettem részt mozgásos tömegrendezvényeken, az egyik ilyen eseményen gyakoroltam először Naliní nőijóga órán. Már az után a 45 perc után éreztem, megérkeztem. A bemutató órát nyíltnap, tanfolyam, majd oktatóképzés követte, rengeteg felismeréssel, tanulással, tanulsággal, sok könnyel és még több nevetéssel.

Oktatóként célomul tűztem ki, hogy a jóga fizikai szintű gyakorlása által, a Naliní nőijóga rendszerét követve lehetőséget adjak az órámra ellátogató nőknek, hogy női szerepeiket mélyen megélve, egészséges testben és lélekkel, felszabadultan létezhessenek a hétköznapokban.

 

Kurzusaim:

Csak hölgyeknek
Időpont: Szombat 11:00-12:30
Korosztály: 18-50
Becsatlakozás folyamatos
Előképzettség nem szükséges
(A korosztály csak javaslat, nem feltétel. Jelentkezz bátran, ha kilógsz belőle, majd megbeszéljük!)

Mai táncórák a Budapest Plaza Tánciskolában

  • 15:00 - Preventív gerinctréning
  • 16:30 - Hip-hop
  • 17:30 - Zumba fitness®
  • 19:30 - Ladies' Style

Hívj minket!


+36 20 250 72 03
+36 20 388 41 19

Itt találsz meg:

Europeum Bevásárlóközpont
1088 Budapest, Blaha Lujza tér 5.

Click to open larger map

FOGLALÁS

Loading...

Még több tánctanfolyam!