+36 70 294 7382 europeum@budapestdance.hu

Szia,

Ancsa vagyok, a tánciskola vezetője :)

Páran már találkoztatok velem a tánciskolában, főleg a kezdetekkor. 3 éve hol kisebb, hol nagyobb lendülettel, ahogy az életem hozta, foglalkozom a táncstúdióval.

Amikor megkaptam ezt a feladatot, még nagyban a szakdolgozatomat írtam és próbáltam sikeresen leállamvizsgàzni. Akkor még nem tudtam mennyire is fontos lesz számomra ez az egész. A tánc, a zene, a közösség, a vendégek, a barátok.

Gyerekként kezdtem el én is táncolni de csak hobbyból. 1 országos versenyen az akkori csapatommal azért elindultunk alsósokként és az előkelő 6. helyet értük el. Ha most fel is akarnék vàgni azzal, hogy jó, de hàny csapat is indult ezen a versenyen, nem igazán tudnék, mert már fogalmam sincsen, csak arra emlékszem, hogy fantasztikus érzés volt a színpadon állni és táncolni… szívből… minden nyomás nélkül!

Stílusok között is vándoroltam párszor, gyerekként nem volt egy meghatározott stílus amivel kifejezetten foglalkoztunk. Később jött a hip-hop őrület ami engem is magával ragadott! Középiskolában pedig a társastánc alapjaival ismerkedhettem meg az egyik tanárom segítségèvel.

Aztán egy időre teljesen abbahagytam a táncolást, más sport fele mozdultam el, de valahogy az élet visszaterelt ebbe az irányba 2015-ben, azóta pedig kitörölhetetlen része életemnek.

A tánciskolában látni a lelkes vendégeket, ahogy tanulják a lépések majd pedig örömüket lelik a szabad táncok során egy jelzés volt számomra, hogy valami hiányzik már évek óta az életemből!

Amikor a táncsulira gondolok, nem egy megcsinálandó munka képét látom, hanem egy kiteljesedést, egy lehetőséget, egy közös célt. Nemcsak a tánc szeretetét szeretném megismertetni az emberekkel, hanem közös élményt szerezni és àtélni velük… egy közösséget építeni, ahol vidám, kikapcsolódni vágyó, a táncosok nemcsak egymás táncos társai, hanem baràtai, valamilyen formàban pedig egy kicsit a családja is, ahova szeretnek és szeretnének is tartozni. A jövőben is ez lesz az elsődleges célom, amit sosem szeretnék hátrébb sorolni.

Véleményem szerint, a tánc kikapcsol, boldoggá és stresszmentessé tesz és nem utolsó sorban tanít. Megtanít vezetni, követni, a partnerünkre figyelni és mindennél fontosabb, hogy megtanít arra, hogy figyeljünk saját magunkra, megismerjük saját magunkat és határainkat és azokat megtanít valamilyen módon leküzdeni.

Az én tanácsom, táncolj velünk egyet, mosolyogj közben és felejtsd el kicsit a mindennapi problémákat a város felett táncolva :)